AKTIVISTA LEHETŐSÉGEK!
" Ha még én se állok ki magamért, ki áll ki érettem?
Ha csak magamért állok ki, mit is érek?
És ha most nem, akkor mikor? "
Talmudi mondás. Ábót.
Ha néha úgy érzed, hogy szabadidődben tennél valami hasznosat, de nem szeretnéd, ha bekebelezne egy szervezet, vagy túlságosan számítanának rád, akkor benned él a vágy, hogy aktivista legyél. Az ember sokféleképpen lehet társadalmilag hasznos, egy szervezeten belüli munkájával, vagy saját életében példamutató magatartásával, vagy egyszrűen olyan szokásaival, amikkel nem árt senkinek. Az alábbi listával meg szertetnénk mutatni, hogy valószínűleg már most többet teszel a környezetedért, mint hiszed, valamint ötleteket szeretnénk adni, hogy mivel, miben tehetsz még többet.
A későbbiekben találsz egy / természetesen nem teljes / listát a szervezetekről is, akiket ha felkeresel konkrétan megismerkedhetsz az aktuális feladatokkal.
Adatbázisunkkal igyekszünk minél szélesebb segítséget nyújtani, hogy úgy tudj segíteni a világon, ahogyan neked leginkább megfelel.

Németországból érkezett aktivisták segítségével takarítjuk a kistarcsi erdőt.
Önismeret - önfejlesztés - figyelem
Érdeklődés - elfogadás - tanulás
Együttműködés - együtt gondolkodás
Tudatos életmód: vásárlás - étkezés - időbeosztás - beszéd
Példamutatás - Nyelvhasználat / szavak - témák - stílusok /
Az ünnepek, jeles napok megünneplése, megszentelése
Csíráztatás - palántázás - földművelés
Élőhelyünk gondozása, virágültetés
Fanevelés - faültetés - falocsolás
Takarítás - szemétszedés - erdő, mező, pataktakarítás - mezőőr
Utcai akciók - feliratok elhelyezése - víz, almaosztás a járókelőknek
Közös főzés, befőzés - ételosztás a rászorulóknak
Ruhagyűjtés és csere - bere, talentumkör
Beszélgetések - előadások - filmvetítések
Kiállítások - iskolai rajzpályázat
Könyvtár - olvasóterem - műhely
Kézművesfoglalkozások - retextil - alkotóház - közös játék
Kirándulás - turista utak karbantartása - kulcsosház
Újság / szamizdat / - kiadványok
Honlap - levelezőlista
Kapcsolattartás - hírlevél - hírlánc
Vendéglátás - teaház - biobüfé
Koncertek - fesztiválok - fórumok szervezése
Kerékpáros, tolókocsis, lovas felvonulások

Németországból érkezett aktivisták segítségével takarítjuk a kistarcsai erdőt.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Gyöngy sarok
► Szèp kiegèszítöre vàgysz? Jò helyen vagy. Nàlam megtalàlod a divat színeihez tartozó kiegèszítöid.
katyibizsuja.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
5. Zibro fűtés olcsón Szolnokon, lézercsúcstechnológiás fűtőkészülékkel
► Nem gáz, nem villany, de mégis meleg van a kéménynélküli, hordozható lézer fűtő készülékekkel, melynek fűtőanyaga a folyékony paraffin.
futsonolcson.hupont.hu
6. konyha - bútor képek - konyha képek - egyedi bútor kép
► konyhabútor képek, wenge, calavados, beige, referenciák, konyhaszekrény, beépített szekrény képek, egyedi bútor képek, modern bútor, rusztikus, előszoba, nappali, gardrób, szekrény, lakótelepi konyha, calvados konyha, bútorlapos konyha, wenge, beige
butor-kepek.hupont.hu
7. Cnc gépek tervezése és kivitelezése
► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően
cncmaro.hupont.hu
8. FENYVES VENDÉGHÁZ KEHIDAKUSTÁNY
► Pihenés, kikapcsolódás a Zala-völgyében, a Kehida-Termálfürdő közelében. Feltöltődés az év bármely szakában.
kehidakustany.hupont.hu
9. Kútklíma
► Egy kútklíma tervezésének és kivitelezésének leírása képekkel!
kutklima.hupont.hu
10. idézetek
► sziasztok itt mindenféle idézetet megtaláltok
csa-jok-nak.hupont.hu
11. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
12. Várlak a "MEGÚJULÓ ENERGIÁKKAL A BIOGAZDÁLKODÁSÉRT" nevű programomba!!!
► Mottó: Gondolkodj globálisan, Cselekedj lokálisan. Bio, Megújulók, Energiatakarékosság, Környezetvédelem, Egészséges életmód, .... oktatás-szaktanácsadás. Érted érvelek! Érted???!!!
bioferi.hupont.hu
13. Illés Amanda klinikai szakpszichológus
► problémaorientált pszichológiai tanácsadás Tiszafüreden és Egerben
amandapsy.hupont.hu
14. METÁLMARKET KERÍTÉS- ÉS KAPUCENTRUM
► Táblás kerítéselemek, kovácsoltvas elemek, drótfonatok, betonoszlopok, tolókapu görgők, kapu vasalatok, zárak, csavarok, vasanyagok, szerszámok forgalmazása, egyedi gyártású kovácsolt és más jellegű kerítések, korlátok, kapuk, stb. készítése.
tablas-kerites.hupont.hu
15. A Legjobb Disney Sztárok!!!
► Sziasztok!Ez az oldal csak is a legjobb Disney Sztárokkal foglalkozik!Itt mindent meg tudhattok kedvenceitekről!Jó szórakozást!
debby-oldala.hupont.hu
► Érdekességek, statisztikák és élő meccs közvetítés.
ac-milan-szurkoloi-oldal.hupont.hu
17. Villámvédelem autocad programmal
► Az Autolisp (@Autodesk) programnyelven Autocad 20xx alá megírt program - a gördülőgömbök módszerével - a megadott felfogócsúcsok által meghatározott védett teret kiszámolja, és a kívánt szintmagasságban ábrázolja az illeszkedő gömbök metszeteit.
villved.hupont.hu
18. Bigi-Elektrika
► Elektromos zene! Ütemes és kellemes hallgató zene minden korosztálynak!
bigielektrika.hupont.hu
19. Kertvárosi SE
► Ritmikus Gimnasztika edzéseket tart Pomázon és Budapesten.4 éves kortól várunk minden sportolni vágyó kislányt.Mini csoport Rg 3-4 éveseknek.
kertvarosirg.hupont.hu
20. Bútorsarok
► Minőséget megfizethető áron.Bútort olcsón a gyártótól.1088 Budapest Gutenberg tér 3 Konyhák már 74.900.- tól Szekrénysorok: 94.000.-tól Egyedi bútorok gyártása!! 06-20-284-00-20/ 06-20-311-30-55
butorsarok.hupont.hu
► erre az oldalra mindenki felteheti a rajzát , itt minden az animékröl szoljon
honeyandclover.hupont.hu
22. Gázkészülék javítás. Non-Stop. Minden magyar gázkészülék javítása!!!!
► Vállalunk minden féle MAGYAR gázkészülékek javítását,beüzemelését,cseréjét,éves karbantartását.
gazkeszulek.hupont.hu
23. Anubisz házának rejtélyei-sziszi dolgok-Disney sztárok-Nikelodeon sztárok
► anubisz házának rejélyei,Sziszi jó dolgok,Disney sztárok,Nikelodeon sztárok, És még sok sok dolog ami nagyon jó!!!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!
anubisz-sziszi-disney-nik.hupont.hu
► azaz, olyan kulissza titkokat tudhatsz meg a gyógyulás lehetőségeinek világából, amelyek általában csak ritkán jutnak el a gyógyulni vágyókhoz.
immuninfo.hupont.hu
► A Remek fiCkók
arcocs.hupont.hu
► Minőségi tartós 3D műszempilla építés, töltés, hosszabbítás Csepelen Bejelentkezés: 70/323-1230
selyempilla.hupont.hu
27. Judizain - az igazán egyedi megjelenés
► Kézműves ékszerek és kiegészítők
judizain.hupont.hu
► ide érdemes jönni a zene világába és a képek birodalmába
mark-zene.hupont.hu
29. PÉNZTÁRGÉPSZALAG GYÁRTÁS!PÉNZTÁRGÉPSZALAG FORGALMAZÁS!PÉNZTÁRGÉPTEKERCS!
► PÉNZTÁRGÉPSZALAG ÁRAZÓSZALAG!ETIKETT VONALKÓDOLVASÓ CIMKE GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA!
penztargepszalagok.hupont.hu
30. Rozsdamentes Kéményajtó Forgalmazás
► Minősített Rozsdamentes Kéményajtó Forgalmazás az ország egész területén.
kemenyajto.hupont.hu
31. CoolMt2 új Metin2 Privát server
► Fő GM az Dávid Sladovník GM felvétel van
coolmt.hupont.hu
32. ELADÓ, KIADÓ CSALÁDI HÁZAK, ÉPíTÉSI TELKEK, ÜZLETI INGATLAN, MŰTEREM
► Családi ház, kert, otthon, kényelem, biztonság, luxus mindenkinek
elado-kiado-csaladihaz.hupont.hu
33. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kemences.hupont.hu
34. A Szent Johanna Gimi 1-2-3-4-5-6 (:
► Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-2-3-4-5-6 (: / Srácok, akik olyanok mint te!
szentjohannagimi.hupont.hu
35. BENCETECHNICS
► A változás ereje.
bencetechnics.hupont.hu
36. Németkér, Fülöp-Heim Kúria Rendezvényterem 180 főig
► Esküvők, bálok, családi és céges rendezvények tradicionális környezetben. Kizárólag friss, helyi hozzávalókból készült ételek.
fulop-heimkuria.hupont.hu
► Sárkány Nóri meséi
sarkanynorimesei.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
nachosgaming.hupont.hu
39. növények
► ITT MEGTUDSZ MINDENT KYLIE MINOGUE RIHANNA JENIFER LOPEZ MADAGASZKÁR ANGOL PARIS HILTON FÉRHEZ MENT FLAMINGÓVIRÁG GUZMÁNBROMÉLI KÉPEK DALSZÖVEGEK
kylie.hupont.hu
► Hello,üdvözöllek a Totál Állati terrárium interaktív honlapján.Remélhetőleg jól fogod érezni magad,és csatlakozol ehhez a csodálatos terráriumhoz.Itt játszunk,tanácsokat adunk,kavicsot osztunk,kavicsot sorsolunk,és persze az állatokról beszélünk.
tekifarm-terrarium.hupont.hu
41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
keletiharcos.hupont.hu
► Mindenkinek ajánlom a csodálatos írásos kézimunkáim megnézését, rendelését és vásárlását: pirosak-fehérek-kékek és feketék; terítők-abroszok-párnák és falvédők: www.irasoskezimunkaim.hupont.hu
irasoskezimunkaim.hupont.hu
43. A Fényküldöttek
► Magyarország legjobb JÓSAI, JÓSNŐI, RONTÁSLEVÉTEL SZAKÉRTŐI, BOSZIJA.....Online jóslás és rontáslevétel profiktól.
afenykuldottek.hupont.hu
► 1700-as évek közepétől
moczi-csaladfa.hupont.hu
45. °°^^Łovak^^°° és°°~~ Egyéb Glitteres Képek~~°°
► Sziasztok!Ezt a honlapot azoknak csináltam akik hozzám hasonlóan szeretik a lovakat,és szeretnek böngészni különböző glitteres képek között is.:Flóra
picipacik.hupont.hu
► Fodrászat, Mátészalka
lorealmateszalka.hupont.hu
47. Kandalló és Kerti kemence készítése
► A kemencékben készült ételek ízével nem vetekedhet semmi más elkészítési mód. Ha ön szeretne, de ha a lakásában már nem lehet megvalósítani, mi a kertjében felépítjük.
kertikemence.hupont.hu
48. Kertbirodalom
► Ez egy ismertetető a Kertbirodalom játékról. Nagyon jó játék!!lLétszi nézzétek meg!! :) :):)Fel van frissitve!! Frisités ideje : 2011 október 23. !! Nézzétek meg és olvassátok el az egészet ha meg akarsz többet tudni a kertbirodalomról !! :)
minimano.hupont.hu
► Ha szereted a török ételeket, térj be a Szeráj Kebab-ba, amit a Szombathelyi Thököly Imre utcában találsz. Könnyen megtalálsz minket, csak keresd a török fűszerek jellegzetes illatát.
szerajkebab.hupont.hu
► GYÁRI,BONTOTT,UTÁNGYÁROTT FORD ALKATRÉSZEK BESZERZÉSE,ELADÁSA!10-40% KEDVEZMÉNNYEL!
fordalkatresz.hupont.hu
51. Kunfehértói Csalogány Citerazenekar Hivatalos Honlapja
► Tagok: id. Tárnoki András(citera,zenekar vezető), Kovács Antal(prím citera), Kovács Mihály(köcsögduda), ifj. Tárnoki András(citera), id.Tárnoki Károly(citera), Tárnoki Mihály(citera), Tapodi Sándor(citera), Tárnokiné Sándor Kitti
kfto-csaloganyok.hupont.hu
52. єz єgч sαנáт ιδézєтєsS σℓδαℓ, נó $zσяαкozásт αz σℓωαsássaℓ!:D
► мσsт ¢sιηáℓσқ єℓösszőя σℓδαℓт αмιη sαנát szσмorúú ιδézєтєιм ωαηηαқ.Яємéℓєм тє¢¢єηι ƒσg és нα тє¢¢ιқ мσηנáтoқ вαяáтαιтσқηαқ ι$. Ha másféle idézeteket akartok akkor wegyetek fel msnre és irok nektek .:) Az oldalt naponta próbálom frissíteni.:)
biussidezetek.hupont.hu
53. Az én Farmasim!
► A Farmasi nem csak szépség, hanem üzlet is!
beusfarmasioldala.hupont.hu
54. Vitalshop
► KEDVES VENDÉG! ÜDVÖZÖLJÜK A VITALSHOPBAN! NÉZZEN SZÉT NÁLUNK! KELLEMES IDŐTÖLTÉST ÉS TOVÁBBI SZÉP NAPOT KÍVÁNUNK ÖNNEK! +36-30-299-4225
vitalshop.hupont.hu
55. [HUN] Fay Rpg
► "Gumi Kopjon Ne A Lelked!"
fayrpg.hupont.hu
56. Szerelmespár Kesztyű - Hogy mindig foghasd a kedves kezét!
► Egyedi ajándékötlet csajoknak, pasiknak, pároknak.
szerelmesparkesztyu.hupont.hu
57. Csajos oldal Csajsziiknak:)
► Wan olyan kérdésed amit otthol nemmertél megkérdezni?:) Itt remélhetőleg választ kapsz mindenre!!
csajossite.hupont.hu
► Ez a honlap a hinduizmusnak azon formáit kívánja bemutatni, melyek Śiva istenhez kapcsolódnak.
magyar-saiva-kozosseg.hupont.hu
59. Köszöntelek titeket az oldymon!!
► Remélem, tecceni fog!! Kösy hogy ennyien látogattok!!
angelbaby-oldija.hupont.hu
60. Piroska Családi Apartmanház Harkány!!!
► Látogasson meg minket Harkányban. A 180 éve működő világhírű Harkányi Gyógy-és Strandfürdő várja kedves vendégeit szabadtéri- gyógyvizű- pezsgő és masszírozó medencékkel, csúszdával, szaunával és gőzkabinnal. Újdonság! A Thermal Spa Siklós, csak 5km!
harkanyapartman.hupont.hu
61. Zsóka Vendégház
► Észak-Magyarország egyik leghíresebb fürdője, a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőtől 400 méterre fekszik.
zsoryapartman.hupont.hu
62. ILCSI REFERENCIA KOZMETIKA BUDAÖRS
► BUDAÖRS, SZIVÁRVÁNY U.10. Tel.: +36 20 442 5456 Takács Ilona
ilikozmetika.hupont.hu
63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gyogymasszormarika.hupont.hu
► "Fájdalom nélkül nincs szerelem mondta a nyuszi és megölelte a sünit"
csak-csa-jok.hupont.hu
65. KIT-DOFK Minősítő Bizottság
► Az EU Kulturális Örökségének Részét Képező Műalkotások felfedezése és felkarolása fontos részét képezi a KIT-DOFK (Komolyzenei Művészeti, Irodalmi Művészeti és Tudományos Alkotói Díjak Odaítélésével Foglalkozó Kuratóriumának Elnöksége) munkájának
kit-dofk.hupont.hu
66. canon-dora :)
► "Ne kérdezd tőlem, mit – miért fotózok – s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! – a választ megkapod.”
canon-dora.hupont.hu
67. Személyautó, teherautó, munkagép, új és használt gumi eladás és szerelés.
► Ha gumi kell jó áron - hívj fel bátran nem bánod !! 30-23-66-589
gumikereso.hupont.hu
68. UTAZZ INGYEN !!! UTAZÁS-KIRÁNDULÁS 9-16 FŐS KISBUSZOKKAL KEDVEZŐ ÁRON
► Utazz ingyen .. részletek a weblapomon ! ...Európa ma már nyitva van, csak menni s nézni kell a sok csodát! Utazz velem, Erdély a szívem csücske, Lengyelország,Ausztria,Szlovénia,Horvátország .. Imádok útra kelni !
utazas-kirandulas.hupont.hu
69. hardapa világa
► "A humorban nem ismerek tréfát" (Karinthy Frigyes)
vigyor.hupont.hu
70. "Mindenki felelős a saját egészségéért, és környezetének védelméért!"
► .
zoldpont.hupont.hu
71. Magyardecse tortenete, kozmondasok,viccek,locsolo versek es meg sokminden
► Nezz korul a Magyardecse honlapjan
magyardecse.hupont.hu
72. Villanyszerelés Balatonfüreden
► ERDEI LÁSZLÓ, REGISZTRÁLT VILLANYSZERELŐ MESTER, BIZTONSÁGTECHNIKAI FELÜLVÍZSGÁLÓ, SZERSZÁMGÉPEK JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA, PLC VEZÉRELT BERENDEZÉSEK ÉS FREKVENCIAVÁLTÓK JAVÍTÁSA, PARAMÉTEREZÉSE, USZODATECHNIKAI BERENDEZÉSEK JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA
villanyszereles-vezerles.hupont.hu
73. Lemur
► SZIASZTOK. Itt mindent megtalaltok amit a TWILIGHT-ról tudni kell,és még más pl.képek,animék
n-maki.hupont.hu
74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hevestherm.hupont.hu