A magyarság bámulatra méltóan sok kiemelkedő felfedezéssel, műszaki alkotással gyarapította az emberiség kultúrkincsét, s ezeknek jó része kétségtelenül egy igen szűk időtávon, mintegy száz éven belül született.
Ezt az évszázadot pedig a XIX. század közepétől, hatvanas éveitől számíthatjuk.
A világ műszaki fejlődésére nagy hatást gyakoroltak a magyar találmányok és felfedezések, amelyek jó részéről persze ma is inkább csak idehaza tudjuk, hogy szellemi atyjuk a Duna mentén látta meg a napvilágot.
Voltak azonban előfutárok, akik már a XIX. század elején beírták nevüket a tudománytörténet lapjaira, még ha felfedezésüket, jórészt a magyar nyelv elszigeteltségének köszönhetően, nem vagy csak későn ismerte el a világ közvéleménye.
Ilyen volt Jedlik Ányos első elektromágneses forgókészüléke, vagyis ősvillanymotorja, melyet 1827-28-ban készített. Sajnálatos módon azonban sem a gyakorlati felhasználására nem tett kísérletet, sem a tudományos közvéleményt nem tájékoztatta időben felfedezéséről, így ma a világ Siemensnek tulajdonítja az elsőség dicsőségét. Jedlikről azonban tudnunk kell, hogy ő találta fel 1861-ben a dinamót is, amely a későbbi generátorok előfutára volt. Az elektromosság másik alapvető készüléke, a transzformátor szintén egy Magyarországon 1885-ben beadott találmányi leírásban jelenik meg először. Bláthy Ottó, Déri Miksa és Zipernowsky Károly zárt vasmagvú készüléke tette lehetővé az áram elosztását és nagyobb távolságra történő átvitelét.
A világ Kandó Kálmánnak köszönheti az első váltóáramú indukciós motorral felszerelt villanymozdonyt. Korábban az Amerikában megindított villanyvontatás csupán 600 voltos egyenárammal működött, ezzel szemben Kandó 1902-ben Olaszországban átadott rendszere 3000 voltot használt.

Kép: Kandó Kálmán.
A világ első volfrámszálas izzólámpáját 1903-tól szintén Magyarországon gyártották, s ugyancsak hazánkfia, a nácik által a második világháborúban elpusztított Bródy Imre, a Tungsram zseniális mérnöke jóvoltából jelent meg 1936-ban a kriptongázzal töltött és jóval hosszabb élettartamú égő.
A magyar feltalálók azonban nem csak az elektromos, hanem a többi energiafajta hasznosításában is jeleskedtek. Bánki Donát turbinája például a kis és közepes esésű vízfolyások energiájának hasznosítását oldotta meg, de a Ganz-gyár mérnöke közreműködött a modern porlasztó kifejlesztésében is, amelyet végül 1893-ban Csonka Jánossal közösen jelentett be. Az autótörténelem egyik leghíresebb modelljéről szintén jobbára csak Magyarországon tudják, hogy innen származott el a megalkotója. Az 1908-tól 1927-ig 15 millió példányban gyártott Ford T-modell, a legendás népautó tervezője ugyanis nem más volt, mint egy Makóról elszármazott konstruktőr, Galamb József.
Mint legutóbb kiderült, nemcsak a Földön közlekedő autók tervezésénél jeleskedtek a magyarok. Az Apolló-expedíció Holdjárójának elkészítésében döntő szerepe volt Pavlics Ferencnek, a legutóbbi amerikai Marsrover, a Jövevény távirányíthatóságát pedig jórészt Bejczy Antal oldotta meg.
Ahhoz pedig, hogy egyáltalán eljuthassunk az űrbe, Kármán Tódor kutatásai voltak nélkülözhetetlenek. Neki köszönhetjük ugyanis a hangnál nagyobb sebességű repülés alapkérdéseinek megoldását, csakúgy, mint az első ballisztikus irányított rakétát, s az ő munkáinak nyomán kezdődött el a sugárhajtóművek kifejlesztése. Nevét ma a Holdon és a Marson is egy-egy kráter viseli.
A távközlés egyik jelentős úttörője, Puskás Tivadar szintén magyar. Ő "csak" a rádió elődjét , a telefonhírmondót találta fel, de Edison európai megbízottjaként nagy szerepe volt a telefon földrészünkön való gyors elterjedésében is.
Magyarok azonban jelen voltak nemcsak a hang, hanem a kép továbbításának megszületésénél is. Az első olyan rendszert, amely egyáltalán alkalmas volt mozgóképek átvitelére, Mihály Dénes mutatta be Berlinben 1929. március 8-án. Ő tekinthető a mai értelemben vett hangosfilm feltalálójának is. Az első színes televiziót pedig 1940-ben Goldmark Péter Károly mutatta be, igaz, már Amerikában, akkori munkahelyén, a CBS-nél. A budapesti születésű mérnök nevéhez fűződik az első mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése, a Hold-sétánál használt televíziós berendezés, sőt a képmagnó alapelve is.
Egy másik különleges képi tünemény, a hologram szintén magyar találmány, a Budapesten született és Londonban elhunyt Gábor Dénes nevéhez fűződik. Felfedezéséért 1971-ben Nóbel-díjat kapott. A ma ismert lézerhologramok létrehozása persze csak a lézersugár felfedezése után vált lehetővé, de Gábor ebben is alkotó módon vállalt szerepet.
Az atomfizika világában egyébként is rendkivüli a magyar jelenlét. Maga a nukleáris láncreakció elgondolása a zseniális Szilárd Leó szabadalmában szerepel először. Ő tervezte meg és szabadalmaztatta az olasz Fermivel közösen az első atomreaktort, bár később - jórészt találményának későbbi sorsa miatti kiábrándultságában - az immunulógia felé fordult az érdklődése, ahol szintén maradandót alkotott. Wigner Jenő az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, különösen az alapvető szimmetriaelvek, megfejtéséért kapott 1963-ban fizikai Nóbel-díjat. A nagy fizikushármas utolsó tagja, Teller Ede nevét rendszerint a hidrogénbombával hozzák kapcsolatba, pedig, annak a híres levélnek a megírásában is nagy szerepe volt amelyet Einstein írt a kormányzatnak, figyelmeztetve azt a németek atombomba- kísérleteire.
A ma is működő számítógépek atyját, Neumann Jánost, a játékelmélet kiagyalóját még jelenleg is egyfajta mítosz lengi körül. A múlt század egyik legeredetibb gondolkodója nem csak a kvantummechanika matematikai alapjait összegezte, de megalkotta az önreprodukáló automaták elméletét is. A játékelmélet gazdasági vonatkozásaiért különben 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat is adtak magyar tudósnak, az Amerikában élő Harsányi Jánosnak, aki Neumann munkáját saját eredményeinek szellemi előfutáraként értékelte.

Kép: Neumann János.
Ha a múlt század fizikájáról esik szó, a relativitáselmélet mindenképp kiemelt helyet kap. Azt azonban még Magyarországon is kevesen tudják, hogy az einsteini elvek egyik legpontosabb kísérletes igazolását az az Eötvös Loránd által készített inga tette lehetővé, amely bizonyos tömegvonzással kapcsolatos, Newton által is hiába keresett kérdésekre is megadta a választ, nem beszélve a föld mélyének ásványkincsei utáni kutatáshoz adott hathatós segítségről.

Kép: Eötvös Loránd.
A kémia történetében is sok magyar tudós hagyott maradandó nyomot. A ma is használt zajtalan foszforos gyufa Irinyi János érdeme, a radióaktív nyomjelzés, vagyis a sugárzó izotópok gyakorlati alkalmazása (mellesleg egy elem, a 72-es tömegszámú hafnium felfedezése) pedig Hevesy György nevéhez fűződik, aki izotópos eredményeiért 1943-ban részesült kémiai Nobel-díjban. Azóta még két magyar kapta meg ezt a kitüntetést: a már Kanadában született John Polányi és az 1994-ben szerves kémiai eredményeiért jutalmazott, Amerikában élő Oláh György. Neki köszönhetjük többek között az ólommentes benzint is.
Természetesen az orvostudomány sem nélkülözi a magyar lángelméket. Sőt, az orvosok legnagyobbjainak a chicagoi Sebészek Kollégiuma fekete gránitból készült dísztermében felállított kilenc szobra közül az egyik éppen Semmelweis Ignácot ábrázolja. Az anyák megmentője az 1840-es években ismerte fel, hogy a gyermekágyi lázat klórvizes fertőtlenítéssel lehet megakadályozni. Felfedezése csak a halála után nyert elismerést.
A világ szemében Szent-Györgyi Albert a C-vitamin felfedezője, aki a szegedi paprikából vonta ki ezt az anyagot. Az 1937-es orvosi Nobel-díjat azonban az akkor még szegedi professzor csak részben ezért az eredményéért kapta. Azt már kevesebben tudják, hogy a hivatalos indoklásban a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezések is ott szerepeltek, de Szent-Györgyinek óriási szerepe volt az izommozgás biokémiai mechanizmusainak felderítésében is.
Az 1961-ben ugyancsak orvosi, vagyis élettani Nobel-díjat kapott Békésy György még Budapesten kezdett foglalkozni a belső fülben létrejövő ingerületekkel, de a hallás fizikai mechanizmusának tényleges felfedezését már az Egyesült Államokban végezte el.
A világraszólót alkotott magyarok listájának legjelesebbjei, Neumann, Szilárd, Kármán, Wigner, Teller, hogy csak néhány nevet említsünk, a világon mindenütt meglepetést és hitetlenkedést váltanak ki. Hogy lehet, hogy egy ilyen ország ennyi zsenit adjon az egyetemes emberi kultúrának? A csillagenergia nukleáris eredetének felismerője, az 1966-ban elhunyt Fritz Houtermans a második világháború után eredeti magyarázatot adott a talányra: "A tudományos elméknek az a galaxisa, amely az atomenergia felszabadításán dolgozott, valójában a Marsról érkezett látogatókból tevődött össze. De nehéz volt számukra, hogy idegen akcentus nélkül beszéljenek angolul, ezért álcázásként magyarnak mondták magukat. Hiszen köztudott, hogy a magyarok semmilyen nyelvet sem képesek idegen akcentus nélkül használni, a magyart kivéve. Ezt az állítást végül is nehéz ellenőrizni, hiszen Magyarország olyan messze van."
Szilárd Leóról feljegyezték, hogy egy kis figyelmeztető táblát tett ki a szobájában, melyen a következő szöveg volt olvasható: "MAGYARNAK LENNI NEM ELÉG." Ő azonban szóban mégis hozzáfűzte: "DE AZÉRT NÉHA SEGÍTHET...".
Palugyai István
Forrás:(Képek és szöveg) Kincses Kalendárium 1998.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM
► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja
rokahegyitemplom.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
8. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
10. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
13. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
15. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
16. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
18. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
19. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
20. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
21. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
22. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
23. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
24. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!
► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922
fekalkatreszek.hupont.hu
25. Oriflame-Termékek-Angelica
► Luxus termékek kis pénzüeknek.
oriflametermekek-angelica.hupont.hu
26. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
27. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
29. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
30. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
31. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
33. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
34. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
35. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
37. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
38. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
40. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
41. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
42. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
44. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
45. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
46. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
47. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
48. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
49. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
50. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
52. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye
► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."
facanok-szarnyasok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
54. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
56. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
57. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
58. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
59. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
60. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
61. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
62. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
63. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
64. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
65. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
66. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
68. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
69. Csapágy és Villanymotorpont
► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu
csapagypont.hupont.hu
70. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
71. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
74. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
75. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu