
Fotó: Bridgeman Giraudon Art Library
A kétarcú római istenről nevezték el Kr.e. 700 körül az év 11. hónapját, amikor az addigi tíz hónap helyett tizenkét egységre osztották az évet. Január (Boldogasszony hava) csak Kr.e. 153-ban lett az év hónapja.
Megint itt van január, az év tizenegyedik hónapja - sóhajthatott annak idején a nyírkos-hideg időben a köztársaság kori Róma polgára. És reménykedve hozzátette, hogy alig három hónap van már csak hátra az évből, s aztán az illatos tavasszal ráköszönt majd az új, talán szebb esztendő...
Magyarázatul annyi, hogy a rómaiak előszőr a tavasz beköszöntéhez, később, a köztársaság korában a consulok hivatalba lépésének napjához - március 25-éhez - kötötték az év kezdetét, hogy aztán Kr.e. 153-ban január elsejére tegyék azt.
Az esztendő hónapjainak száma és neve akkor és utána még sokáig sem volt változatlan. A legtöbb mai hónapnevünk a római történelem kezdetéig, a legenda szerint a várost alapító Romulusig nyúlik vissza. Ő tíz egységre tagolta az évet, s az első szakaszt, "hónapot" a hadisten, Mars magasztalásául nevezte el. Így lett az azóta évkezdő funkcióját elvesztő hónap március. Az április név eredete vitatott: vagy a tavaszt idézi, az aperire (megnyitni) igéből ered, vagy egy etruszk istennevet takar, esetleg az indoeurópai apro (második) szóból született. A május Maia Maiestasnak, Mercurius isten anyjának, a termékenység istennőjének nevét örökíti meg. A június eredete szintén vitatott: Romolus az egyik hagyomány szerint a fiatalokról (iuniores), a másik szerint luno istennőről nevezte el. A városalapító a további hónapok nevével nem sokat bíbelődött: sorszámozta őket 5-től 10-ig. A régi római naptár 5. hónapját egyszerűen ötödiknek (quintilis) hívták - egé-szen Julius Caesar meggyilkolásáig, amikor is rá emlékezve kapta a hónap mai nevét. A fantáziátlan hatodik a sextilis is "személyi kultusz" áldozata lett: Augustus császár nevét ruházták rá. A többi hónapnév a mai napig megmaradt pőrén, sorszámnévként: Septembris, Octobris, Novembris és Decembris (pedig a hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik hónap ma már júliussal kezdődik és októberrel végződik)
Aztán Kr.e. 700 körül, a hagyomány szerint Numa Pompilius király idejében az évet tizenkét szakaszra osztották: az eddigi tízhez "hozzácsaptak" két új hónapot. A tizenegyediket lanusnak, a kezdetet és a véget is látó, s ezért kettős arcú istennek szentelve lanuariusnak nevezték el. Az év utosó hónapja pedig a februare (megtisztulni) igéből kapta a nevét: akkor, az év végén tartották a rómaiak a mágikus megtisztulás ünnepét, a Lupercaliát.
A Kr.e. 2. század közepére kialakult római naptárt Kr.e. 46-ban (az alexandriai Szószigenész matematikai-csillagászati számítása alapján) Julius Caesar reformálta meg. Az úgynevezett Julianus-naptárt azután 1582 februárjában a XIII, Gergely pápa által bevezetett Gergely-féle naptár korszerűsítette.
Mellesleg nemcsak hónapjaink elnevezése, hanem a "naptár" szó sok nyelvben elterjedt neve - így a mi régies "kalendáriumunk" - is római örökség. Minthogy a hónap mint időegység a holdciklushoz kötődött, a kezdő napot a holdsarló megjelenésével "kihírdették" - az ige latinul calare - innen e nap Calendae neve...
Vörös Eszter

Fotó: Magyar Nagylexikon Kiadó Archivuma
Január azaz Boldogasszony hava az 1793-as Kassai Új Kalendárium- ban.
Forrás: NATIONAL GEOGRAPHIC 2007 január.
Egy kis naptártörténet
Egyetlen olyan mértékegysége volt az embernek évezredekkel ezelőtt, amelyet a természet úgy adott neki, hogy mindenféle lényeges átalakítás nélkül használhatta. Az időt mutatta így a környezete. Napkeltére napnyugta, napnyugtára napkelte, újholdra újhold, nyárra ősz, tél, tavasz, újra nyár - évre év - következett. Mindenki tudta, hogy ha sötétedni kezd, jó lesz hazafelé indulni, ha hűvösek a nappalok, hamarosan leesik a hó. Az sem okozhatott túlságosan nagy gondot, hogy északon rövidebb volt a nyár, mint délebbre, hiszen erősen a szülőhelyéhez kötődvén ki-ki nem is nagyon tudhatta, hogy a világ más tájain másképpen fordulnak az évszakok. A csillagok járásának szabályosságát is réges-rég felismerték eleink. A természet a csillagokkal kijelölte az esztendőt, a Hold nagyjában a hónapokat, a Nap pontosan a napokat. Az emberre szinte csak a napkeltétől napkeltéig tartó idő egyenletes felosztása maradt. Néhány évezred alatt megszülettek a napórák, humokórák, vízórák, a mechanikus és az elektromos, majd az atomórák - ez utóbbiak pontatlanságát évezredek alatt is csupán másodpercekre tehetjük immár.
Valami még gondot okozott eleinknek. Legfőképpen az, hogy a Nap és a Hold járása nem "igazodott" egymáshoz. Hogy is igazodott volna, mikor - ma már pontosan mérnek eszközeikkel a tudósok - egy esztendő hossza 365 nap 5óra 48perc és kerkítve (!) 45,97 másodperc. Egy holdhónap 29 nap 12 óra 44 perc és - ugyancsak kerekítve - 16,35 másodperc. Az sem könnyítette eleink dolgát, ha holdhónapban próbálták meghatározni az esztendőt. Mert egy év nem több és nem kevesebb mint kereken 12,367 holdhónap. Ugyanazzal a gonddal találkoztak az évezredekkel előttünk élők, mint mi, amikor - nézzük meg egy colstok két oldalának jelöléseit! - például 8 centimétert colban vagy 8 colt centiméterben akarunk kifejezni, vagy ha arra kérjük a bankot, adjon 8 forintunkért dollárt vagy 8 dollárunkért forintot.
"A holdhónap napokra való számítása jelentette a legkisebb nehézsé-get - írta Hahn István a Naptári rendszerek és időszámításunk című könyvecskéjében. - Kiindulva a holdhónapok 29 nap 12 óra 44 perces átlagából, váltakozva 29 és 30 napos hónapokat kaptak. A havonkénti 44 perces többlet egy évben körülbelül 9 órát tett ki, s ez 8 év alatt 72 órára, az az 3 napra növekedett. Így egyes hónapoknak bizonyos években való egynapos meghosszabbításával elérték a gyakorlati szempontból kielégítő pontosságot. Nagyobb nehézséget jelentett a napév és a holdhónap egyeztetésének feladata. Egy napév durva megközelítésben 12 holdhónapnak felel meg. De ez a megfigyelés már néhány év alatt csak hozzávetőleges értékűnek bizonyult: a hiba ugyanis évenként több mint 11 napot ért el. Ezen eltérés okozta nehézségeket háromféle módon lehet megoldani. Vagy bizonyos években a 12 holdhónaphoz egy tizenharmadikat (szökőhónapot) iktattak be, és ily módon a Hold járását hozzáigazították a napévhez: így jöttek létre a lunaszoláris naptári rendszerek. Vagy lemondtak a termelőmunka szempontjából amúgy sem jelentős holdfázisok figyelembevételéről, és csupán a Nap járásának alapján határozták meg az időegységeket: ezek a szoláris naptárak: amelyekben az év napjai számának meghatározása okozott nehézségeket. Végül - főként erős nomád hagyományokkal rendelkező környezetben - lehetséges a Nap járásától függetlenül, tiszta holdévekkel is számolni (lunéris naptár). Az ókorban a babiloni, az ezen alapuló görög és zsidó naptárak, a Caesar előtti római naptár és a tőlük függetlenül a kínai naptár mind lunaszoláris jellegűek voltak. Szoláris volt az egyiptomi, a Caesar reformja után létrejött római naptár is, amely a ma érvényes naptári rendszerek nagy részének is alapja. Lunáris naptár az, amelyet Mohamed írt elő az iszlámot valló népek számára".
Az említettekhez hasonlóan küzdöttek - és küzdöttek meg - a nap - hónap - év egyeztetésével más világrészek fejlett régi kultúrái. De maradjunk Európában és itt is Rómában, ahol az időszámításunk kezdete előtt 100 és 44 között élt hadvezér, Julius Caesar megszüntette a ma is használt naptárunk elődjének a legnagyobb akkori hibáját. (Azt persze nem tudhatta, hogy uralkodása időszámításunk kezdete vagy Krisztus születése előtt mikor kezdődött, hiszen naptárunk kezdő pontját jóval később visszamenőleg állapították meg az évek számlálásával foglalkozó szakemberek. Ma már azt is tudjuk, hogy Jézus időszámításunk kezdete előtt - képtelenségnek hangzik, de formálisan úgy is mondhatjuk, hogy saját születése előtt - vagy 7-ben, vagy 6-ban látta meg a napvilágot.) A császár ezzel a feladattal megbízott tudósok számításai alapján elrendelte, hogy az i.e. 46. év legyen 445 napos. Ezzel megszüntették a régi naptár pontatlanságát. Akkorra már három hónapnyira halmozódott a Nap járása szerinti esztendő és a rómaiak naptára mutatta év közötti különbség.
A császárról Julianus-naptár nevet kapott új időszámítási rendben az is benne volt, hogy az elkövetkezendőkben minden negyedik esztendő - a szökőév - egy nappal hosszabb a többinél, vagyis nem 365, hanem 366 napos.
Teltek-múltak az évek (meg a szökőévek), és kiderült, hogy a Julianus-naptár sem eléggé pontos. Hiszen az év nem 6 órával, hanem csupán 5 óra 48 perc és kereken 46 másodperccel hosszabb 365 napnál. Márpedig négyszer 5 óra 48 perc és 46 másodperc 24 óránál kevesebbet tesz ki. Azaz a szökőév nem pontosan egy esztendő és egy nap, hanem annál néhány perccel rövidebb.
Az újabb időeltolódást látva IV. Sixtus pápa 1474-ben megbízta a kor híres csillagászát, a Mátyás király udvarában is dolgozó Regiomontanust, hogy "zökkentse helyére az idő kerekét". A tudós azonban váratlanul meghalt, a naptárreform nem valósult meg.

XIII. Gergely bronzszobra
Fotó: Kincses Kalendárium 1998
Újabb évszázad telt el, amikor XII. Gergely pápa - ugyancsak híres tudósok számításai alapján - elrendelte, hogy 1582. október 4. után azonnal október 15 következzen. Ezt, szintén az elrendelőjéről elnevezett Gergely-naptárt nem mindenki fogadta el. Nem fogadták el pédául Oroszország egyházi vezetői - ezért eshetett meg az a furcsaság, hogy a modernizált időszámítású szovjet korszakban az októberi forradalomról november 7-én emlékeztek meg. Hasonlóképpen bonyodalmakat okozhat az, hogy - mondjuk - a zsidók vagy a muzulmánok naptára nem időszámításunk kezdetének pillanatában kezdődik. Például a mi naptárunk szerinti 1950-ben a zsidó időszámítás szerint már 5711. évet köszöntötték, a muzulmánok 1421. esztendeje pedig a mi 2000. évünkben kezdődött el. XIII. Gergely azt is elrendelte, hogy a szokásos, négyévenkénti szökőévek közül a 100-zal oszthatók legyenek ismét "normális" évek - kivéve azokat, amelyek 400-zal is oszthatók. Vagyis a 400-zal is osztható 1600, 2000, 2400, 2800 szökőév, de a 400-zal nem, csak 100-zal osztható 1700, 1800, 1900, 2100, 2200, 2300 csupán 365 napos esztendő.
A naptárunk azonban még ezután a finomítás után sem tökéletes. Emlékezzünk az év "pontatlan" - 365 nap 5 óra 48 perc és kerekítve 45,97 másodpercnyi - hosszára! Néhány ezer esztendőnként egy-egy 365 napos évet szökőévre kell majd cserélni, és viszont. Ez a finomítás persze már nem a ma élők gondja.

A Nap köve néven ismert azték kalendárium
Forrás: Kincses Kalendárium 1998. Tamm Barna
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online
avastkontakt.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tesztike.hupont.hu
► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.
ryanhiggs.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
11. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
16. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
17. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
18. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
19. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
20. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
21. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
22. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
23. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
25. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
26. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
27. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
28. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
29. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
30. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
31. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
32. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
33. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
36. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
37. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
38. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
39. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
40. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
41. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
42. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
43. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
44. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
45. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
46. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
47. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
48. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
49. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
50. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
51. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
52. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
54. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
55. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
56. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
58. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
59. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
60. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
61. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
62. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
63. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
64. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
65. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!
eredetiparfume.hupont.hu
► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón
garainyh.hupont.hu
68. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
69. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
70. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
71. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
73. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
75. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu