Rügyecskék Ember- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány

Rászoruló emberek segítése, oktatása, munkához juttatása. Környezetünk védelme. Növények- fák telepítése. Szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás elősegítése.

        Kezünkbe akadt egy érdekes kiadvány.

                       Tanuljunk belőle!

hogyan_segithetek._1.jpg

Írta és szerkesztette: Dr. Nagy Sándor

Fotó: Dankó Pál, Miklós Katalin

Lektorálta: Dr. Szabó Miklós, Péter Zsigmond

Korrektúra: Dryppeyné Bacsa Edina

Tördelés: Szitás Anett

A fényképeken szereplő személyek az MVGYOSZ tagjai és munkatársai.

Kiadja: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

Felelős kiadó: dr. Szőke László

Nyomda: Hajdú 2000 Kft. - Kentaur Nyomda

                                 Minden jog fenntartva.

A kiadvány az Európai Únió átmeneti támogatási programjának "A civil szervezetek és az anti-driszkriminációs törvény végrehajtása" pályázatának támogatásával, valamint a Magyar Köztársaság  Szociális és Munkaügyi Minisztériuma társfinanszírozásával jelenik meg.

                                         Bevezető

Jelen tájékoztató kiadásával segíteni akarunk Önnek, hogy nyíltan és szégyenkezés nélkül közeledjen hozzánk vakokhoz, aliglátókhoz, és ha szükséges, megfelelően tudjon segítséget nyújtani.

Azoknak, akik segíteni szeretnének nekünk, felvázolunk néhány helyzetet mellyel nap, mint nap találkozunk, amikor személyesen segítenek nekünk.

Tanácsokat adunk Önnek, hogy biztonságosan és kellemesen érezze magát a társaságunkban, és hogy mi is így érezhessük magunkat.

 

Magától értetődő, hogy egyedül is jól elboldogulunk, ha önállóan megyünk dolgozni, sportolni vagy a barátainkhoz.

hogyan_segithetek._2.jpg

Olykor azonban tényleg szükségünk van segítségre, és boldogok vagyunk, ha mások is tudják, hogyan tegyék ezt meg. Mi csak másként látjuk a világot.

hogyan_segithetek._3.jpg

                                     A másság elfogadása

Mások vagyunk, mert alig, vagy egyáltalán nem látunk. Ezt nekünk és a környezetünknek is nehéz feldolgoznia. Emiatt kényszerpályán éljük életünket, mert folyamatosan bizonyítanunk kell azt, hogy megálljuk a helyünket a tanulásban, a munkavégzés során. Tudunk önállóan közlekedni, képesek vagyunk ellátni magunkat. Állapotunkból fakadó nehézségeinket, hátrányos helyzetünket, többé-kevésbé megtanultuk elfogadni. Nap mint nap adódhatnak azonban olyan élethelyzetek, amikor segítségre van szükségünk. Ennek megadására segítőinknek fel kell készülni, azt tudatosan tudni kell vállalni. Ha a másságunkat elfogadják, akkor ez sikerülni is fog.

hogyan_segithetek._4.jpg

                                           Segíthetek?

Most elérkeztünk az egyik legfontosabb kérdéshez: Vajon kell segítenem, vagy somfordáljak egy kicsit arrébb, mert nem tudom, hogy kell-e, és hogyan? Ez egy dilemma. Ezt mi is belátjuk.

A megoldás nagyon egyszerű: Ha úgy érzi, hogy itt segítségre lehet szükség, kérdezze meg! Soha ne tétovázzon felajánlani segítségét! De ne legyen csalódott, ha nem fogadjuk el minden esetben, ugyanis olykor egyedül is egyszerűen elbodogulunk.

hogyan_segithetek._5.jpg

                                      A fehér bot használata

Mi vakok és aliglátók két okból használunk fehérbotot. Egyrészt jelezni kívánjuk, hogy nem látunk, másrészt hasznos eszköz a biztonságos közlekedés elősegítésében. Utunk során eljuthatunk olyan buszmegállóba, vagy útkereszteződésbe, ahol nem vagyunk ismerősek. Ilyenkor jól jöhet a segítség, ami bizony néha elmarad. Tehát indokolt tőlünk megkérdezni, hogy hányas buszra várunk, vagy van-e szükségünk segítségre az átkeléshez.

hogyan_segithetek._6.jpg

Nagyon fontos: a segítség felajánlásakor érintse meg karunkat! Ezzel hozza tudomásunkra, hogy hozzánk szól.

hogyan_segithetek._7.jpg

                                            Beszélgetés

Hozzánk szóljon közvetlenül, ne a kísérönkhöz! Ő csak a tájékozódás-ban, nem pedig a gondolkodásban segít nekünk.

A tény, hogy vakok vagy látássérültek vagyunk, nem jelenti egyúttal azt is, hogy rosszul hallunk. Tehát nyugodtan beszélhet velünk "normál" hagerőn. NAGYON FONTOS! Kérem, mutatkozzon be, hogy tudjuk, ki Ön!

hogyan_segithetek._8.jpg


 

                                                  Biztonság

Segítőnk, vagy társunk jelenlétének érzékelése biztonságot jelent számunkra. Amikor rövid időre meg kell szakítania a kísérésünket, ha el kell hagynia az asztalt vagy a helyiséget, akkor mondja meg! Az is nagy segítség, ha közli, mikorra várható vissza. Kérem, hívja fel magára akkor is a figyelmet, amikor amikor visszaérkezett! Biztosan ismeri azt a kellemetlen szituációt, hogy beszél valakivel, és egyszer csak észreveszi, hogy az illető már régen nincs ott. Ez nagyon kínos nekünk is.hogyan_segithetek._9.jpg

                                     Nincsenek tabu témák

Tudjuk, hogy sokan vannak, akik félnek a jelenlétünkben csak ki is ejteni azt a szót, hogy "LÁTNI" vagy hasonló szavakat. Ez teljesen szükségte- len. Ne szégyellje a dolgokat úgy megnevezni, ahogy azt egyébbként is tenné! Nyugodtan elmesélheti, mit látott tegnap a televízióban. Ugyanez érvényes természetesen a "VAK" szóra is. E szó ugyanúgy a mi szókin- csünkhöz is hozzátartozik, mint az Önéhez.

NAGYON FONTOS! Nyugodtan mondhatja búcsúzáskor: VISZONTLÁTÁS- RA!

hogyan_segithetek._10.jpg

                                             Környezet

Kezdődhet a tájékoztatásunk azzal, hogy: "NÉZD CSAK", de ehez a kifejezéshez nekünk feltétlenül magyarázatra van szükségünk. Írja le nekünk, mi az körülöttünk, amiről tudnunk kell, hogy mi magunk alkot-hassunk képet a környezetünkről. Mindenesetre nem fontos mindig és minden egyes részletet leírni, csak a szokatlan vagy új dolgokra kell felhívni a figyelmünket, amelyek akadályozzák, vagy megkönnyítik tájékozódásunkat. Például egy oszlop a járda közepén, kőkerítés a járda mentén, új üzlet, stb.

hogyan_segithetek._11.jpg 

Kérjük ne taszigáljon és ne húzzon minket. Amikor például egy üres helyet akar nekünk felkínálni, elegendő ha kezünket a szék háttámlájára helyezi, és informál minket arról, hogy itt a helyünk.

hogyan_segithetek._12.jpg 

                      Hely a tömegközlekedési eszközökön

Nem érzékeljük minden esetben, hogy van-e szabad ülőhely, vagy hogy azt egy utastársunk felállásával át szeretné adni. Ezt közölni kell velünk és oda is kell vezetni minket a székhez.

NAGYON FONTOS! Ne haragudjon, ha nem kívánunk minden esetben élni a helyfoglalás lehetőségével.

hogyan_segithetek._13.jpg 

                Fel- és leszállás a tömegközlekedési eszközökön

Vezessen a jármű ajtajához! Engedje, hogy fehérbotunkkal tájékozód-junk. Felszálláskor tegye a kezünket a kapaszkodóra, vagy engedje, hogy a karját megfogva követhessük. Leszálláskor szintén Ön halad e- löl, de ekkor már nem kapaszkodunk a karjába, mert magával rántana minket.

NAGYON FONTOS! Soha ne segítsen úgy, hogy a hónunk alá nyúlva fel- és leemel a járműről. Ez kényelmetlen és balesetveszélyes.

hogyan_segithetek._14.jpg 

                                                  Vezetés

Helyesen vezetni minket igen egyszerű. Kínálja fel a karját, és mi belekapaszkodunk, de sosem fordítva, ez fontos! Ezután csak haladjon mellettünk, vagy kissé rézsút előttünk normál tempóban.

Ekkor kölcsönös figyelemmel kell lennünk egymás iránt. Átvesszük léptei ritmusát. Figyeljük mozdulatait, és érzékeljük, ha jobbra, vagy balra tart, illetve ha le-, vagy fellép. A le-, és fellépések, illetve lépcsők közeledtét lépteinek lassításával jelezze!

Ajtókon vagy szűk helyeken menjen előre, s mi követjük. NAGYON FONTOS! Ne toljon maga előtt minket!

 hogyan_segithetek._15.jpg

 Amikor utunk során lépcsőhöz, vagy mozgólépcsőhöz érünk, legyen szíves kérdezze meg, hogy melyiket választjuk, melyik egyszerűbb számunkra. Mindenkinek más igényei, szokásai vannak. Ne felejtsen el minket időben tájékoztatni a mozgólépcső kezdetéről és a végéről sem! Ez természetesen a lépcsőfokokra is érvényes, kérjük időben szóljon! Elsősorban az első és az utolsó lépcsőfokról való tájékoztatás fontos, valamint, hogy lefele vagy felfele vezet-e a lépcső. A korlátok sok segítséget nyújtanak nekünk, ezért kérjük tájékoztasson arról, ha azok használata lehetséges.

hogyan_segithetek._16.jpg

                                                  Üzletben

Mi is szoktunk boltba, áruházba járni. Az üzletbe érve segítségre szorulunk. A bő áruválasztékból úgy tudunk választani, ha segítő kíséretében bejárjuk a boltot. Szemléletesen mutassa be az árukészle-tet, hogy mi is tudjunk választani.

 hogyan_segithetek._17.jpg

                                        Vakvezetőkutya

Nagyon komoly támasz a közlekedésben a vakvezetőkutya, segítségé- vel kitűnően tudunk közlekedni. Az Ön közreműködésére azonban ilyenkor is szükségünk lehet. Lámpás kereszteződésben mondja meg a lámpa színét, a kutya színlátása ugyanis nem bizonyított. A tömegköz- lekedési eszközök megállóiban mondja meg az érkező jármű számát! Amikor az úton segít átkelni, mindig a kutyával ellenkező oldalon közre- működjön ebben! Autóbuszon - amelyre az első ajtón szállunk fel - a vezetőfülke mögötti helyet adja át nekünk, mert a kutya erre van megtanítva! Leszálláskor a jobb karunkat fogva segítsen!

NAGYON FONTOS! Munka közben a kutyát ne simogassa, figyelmét ne vonja el! Idegeneknek etetni nem szabad!

hogyan_segithetek._18.jpg

                 Mi a vakvezetőkutya munkájának lényege?

Alapvető feladata a kutyának tudni azt, hogy méretei megnövekedtek, kiegészültek a mellette haladó ember méreteivel, így csak olyan helye- ken, nyílásokon, átjárókon mehet át, ahol mindketten ütközés nélkül el- férnek.

hogyan_segithetek._19.jpg

                           Mire képes még a vakvezetőkutya

Megtanulja a kutya azt is, hogyan vezessen minket nagyforgalmú uta- kon, felbontott járdájú utcákon, parkoló gépkocsik között, építkezések állványai alatt, gyalogátkelőhelyeken, hidakon, aluljárókban és felüljárókon. Járműveken hogyan viselkedjék, a fel- és leszállásnál, hely-keresésnél hogyan segítsen.hogyan_segithetek._20.jpg

Kérjük, hogy a fehérbotot tartó kezünket legyenek szívesek szabadon hagyni! A fehérbotot vezetés közben is használjuk.

 hogyan_segithetek._21.jpg

                                 Utazás személygépkocsival

A személygépkocsiba történő beszállás balesetet okozhat nekünk. Rossz irányvétellel beverhetjük a fejünket az autó ajtajának élébe, vagy a karosszériájába. Ennek elkerülése érdekében kérjük, hogy beszállás előtt helyezze kezünket a nyitott ajtó felső peremére. Ezzel lehetővé te- szi, hogy meghatározzuk helyzetünket a gépkocsihoz képest, így a be- szállást már biztonságosan eltudjuk végezni.

hogyan_segithetek._22.jpg

Komoly veszélyforrás ránk nézve egy nyitva felejtett ajtó. Előre tartott kezünkkel, fehérbotunkkal nehezen észleljük az ajtó keskeny szélét. Emiatt súlyos sérülést szerezhetünk.

NAGYON FONTOS! Az ajtók vagy teljesen nyitva, vagy teljesen zárva le-gyenek.

hogyan_segithetek._23.jpg

 

                                                Aláírás

Aki születésétől fogva vak, illetve gyermekkorában veszítette el látását, megtanulja nevének leírását. Aki pedig felnőtt korában vakult meg, nem felejt el írni. Tehát mi is tudunk aláírni, csak nem látjuk annak helyét. Ennek megtétele érdekében először meg kell mutatni nekünk az aláíran- dó irat méretét, majd azt a helyet, ahová az aláírást meg kell tennünk. A hely és annak mérete ismeretében sorvezetővel, vagy anélkül, mi is el- végezhetjük az aláírást.hogyan_segithetek._24.jpg

                                              Étkezés

Mi is étkezünk önállóan. Vannak azonban olyan helyzetek (vendégség, étterem, stb.), amikor mások tálalják fel részünkre az ételt. Ilyenkor nem tudjuk, hogy mi van a tányéron, és hogy az annak melyik részén találha-tó. Ennek a problémának a megoldására alkalmazzuk az óra szerinti tá-jolást.

 

 

hogyan_segithetek._25.jpg

                                    Segítség vezényszavakkal

Gyakran a látó ember nem közvetlenül segít, hanem "távírányítással" mögöttünk haladva, anélkül, hogy fogna vagy vezetne minket. A kritikus pillanatban gyorsan megszólal, például így: VIGYÁZZON! JOBBRA! BALRA! stb. E jószándékú, de szakszerűtlen segítség többet árt, mint használ. Tudniuk kell, hogy a vak embert zavarja, ha valaki folyamatosan követi őt, függetlenül attól, hogy segíteni akarna. A segítő szándékú vezény- szavak megosztják figyelmüket, ez stressz helyzetet eredményezhet.

Tehát a segítő szándék ezen formája teljesen haszontalan és elbizony-talanít bennünket. A megzavarás következménye, hogy elveszíthejük a már megismert támpontjainkat, megszerzett információinkat, amely által még bizonytalanabbá válunk.

NAGYON FONTOS: ha segíteni szeretne, akkor azt tegye közvetlenül!

                               Gondok a találkozás során

Hangról jól tudjuk azonosítani a hozzánk szólót. Természetesen a ritkán hallott hangot nem könnyű felismerni. Találkozásaink alkalmával fontos, hogy a köszönéssel egyidejűleg mutatkozzon be.

- Jó napot kívánok, Könyök Ödön vagyok.

Jó ismeretség esetén is előfordulhat, hogy elbizonytalanodunk: vajon ki beszél hozzánk? Ne bántódjon meg! A zajok, melyek bennünket körülvesznek utcán, járművön és egyéb nyilvános helyeken, a figyelmünket nagyon megterhelik. Ezek viszont a dolgok vagy személyek felismerésében alapvetően akadályozhatnak minket. Ebből következik az is, hogy nem szeretjük azt a társasjátékot, amely így kezdődik: Na, ki vagyok? Megismersz?

Akadályok mindenütt vannak. De ha Ön mindig segít nekünk - amennyi-ben szükséges - azokat legyőzhetjük!

Ne vegye el kedvét, ha egyszer egy vak embernek segíteni akart, és ő elutasította. Ez előfordulhat, de ne felejtse el, minden ember más és más, és ő dönti el, milyen segítségre van szüksége. A vak emberek legtöbbször azonban hálásak minden kisebb-nagyobb segítségért és ezzel elfeledtetik Önnel az egyszeri rossz tapasztalatot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Profi gázszerelő Budapest és környéke

► Precíz gázszerelő Budapest és övezete, korrekt árak, garancia 06 30 457-9181

gazszerelobudapest.hupont.hu

2. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

3. TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐIM

► VITAMIN, NYOMELEM

taplalekkiegeszitoim.hupont.hu

4. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

5. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

6. Hegedűs Péter hobby tenyésztő honlapja

► A madárvilág bohócai...

borsodipapagajok.hupont.hu

7. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

8. LADA

► Az új szovjet autót, a Ladát a ifjúság és a szépség szláv istennőjéről nevezték el. / CCCP / "Csak keresztbe, avagy a kilincs legyen muslincás."

ladafun.hupont.hu

9. Kézi hímzés / Rácz Ferenc, egy férfi aki hímez!

► Saját ruhára is kérhetsz hímzést vagy válogass az elkészültekből! Nincs sok férfi az országban aki hímez, de én köztük vagyok! 06-30/9029944

himzes-ferenc.hupont.hu

10. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

11. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

12. Spirituális Sátánizmus

► Új helyre, új névre költöztünk! Keresd a: 666freesoul.wordpress.com - oldalt!

spiritualsatan.hupont.hu

13. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dollzneveldekiralyi.hupont.hu

15. Waneee lapja

► jo hogy ittvagy!☺☻♥¦♣♠•◘○•◘◘◘

girlsnet.hupont.hu

16. Nem Mindenki oldala! :D

► Képek,Pixelek,optikai csalódások,Sztárok

mindenamirajz.hupont.hu

17. SELENA GOMEZ FAN CLUB

► TUDJ MEG MINDENT KEDVENC SZTÁRUNKRÓL SELENA GOMEZ-RŐL!!!

inoni.hupont.hu

18. Sziszi és Bella odala!!

► Selena Gomez

sziszi-oldi.hupont.hu

19. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!

► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.

kerekezes.hupont.hu

20. Csajos oldal

► ♡ ♡ ♡Egy könnycsepp bármit kifejezhet ellentétben egy csók mindent♡ ♡ ♡

holy.hupont.hu

21. Dilikvagyunk xD-s oldal

► Ez egy xD-s oldii.Azért készült mert szerettük volna feldobni a szürke hétköznapokat valami szórakoztató időtöltéssel.Az eredmény ez az oldal lett! Reméljük jól fog szórakozni minendenki aki csak erre téved ! :)Puszi: SzerkiiikxD

dilikvagyunk.hupont.hu

22. Különleges Szép Képek hupont.hu

► Üdvözöllek!Kellemes Böngeszest!

jelesnapok.hupont.hu

23. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

24. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock X., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Valóban"előfordultam" még jó pár helyen a lenti fölsoroláson kívül: Megismerkedtem a Schönstatti Családmozgalommal, részt vettem a Cursillo lelkiségi mozgalomban, még képviselőjelölt is voltam az "Isten, Haza és Család" zászlaja alatt.

solverus-versek-x.hupont.hu

25. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

26. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

27. Gyógynövények, gyógyhatásai

► Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz!

gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu

28. MOVEGA KFT. FELÚJÍTÁS, JAVÍTÁS, KARBANTARTÁS...

► Profi szakemberek, 16 éve a lakosság szolgálatában! Vállaljuk lakások/házak felújítását, karbantartását, teljes kivitelezését, apróbb javítási munkákat! Hívjon ha segítségre van szüksége: 06-30-940-8210

movega.hupont.hu

29. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.

► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.

kalmarlajos.hupont.hu

30. ♥♥Selena Marie Gomez♥♥

► Nézzetek fel új képek vannak! Itt mindent megtaláltok Selena Gomezről, csak mindennap gyertek fel és garantálom, hogy ez lesz a legjobb rajongói oldal!

kingucikaoldija.hupont.hu

31. A királyi ház titkai, A silla királyság ékköve, Dae Jang Geum és a többiek

► Ez az oldal a Dél- koreai drámákkal, sorozatokkal foglalkozik :) *-*

dae-jang-geum.hupont.hu

32. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

33. AUTÓSZŐNYEG GYÁRTÁS

► MÉRETPONTOS /TíPUS AZONOS/ AUTÓSZŐNYEGEK,CSOMAGTÉR SZŐNYEGEK BELGA ALAPANYAGBÓL és MÉRETPONTOS NÉMET GUMISZŐNYEGEK

otoli.hupont.hu

34. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

sellogirls.hupont.hu

36. Szájharmonikások lapja, tanulj meg könnyen szájharmonikázni:)

► Mindenkinek aki szereti a zenét(pop,rock,blues,stb,) itt megtalalja a kedvérevalót, Ingyen tab-ok !!!pl:Beatles,Michael Jackson,Lady Gaga,Bob Dylan,Elvis P,Queen,Bob Marley,stb. Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!

harmonika.hupont.hu

37. Masszázs az otthonában

► Masszázs az otthonában

elethez.hupont.hu

38. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

39. Sp- Fan oldal

► Sp- A legjobb

spspecial.hupont.hu

40. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

41. Sziasztok! üdvözöllek titeket a Nana Kitedés honlapomon!

► Itt mindent megtudhatok Nana Kitadéről! Hisz szeretjük őt!

nanafan.hupont.hu

42. ♥Minden ami neked kell ♥

► Amit ma megnézhetsz, ne halaszd holnapra!!!!! ♥

vaunevelde.hupont.hu

43. Csak egy mondat, minden egyes nap!

► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!

csak-egy-oldal.hupont.hu

44. Aszfaltozás Budapesten és az ország egész területén!

► Aszfaltozás:Budapest Debrecen Nyíregyháza Győr Sopron Siófok Eger,Salgótarján és más városokban,községekben is!

aszfalt-aszfalt-olcson.hupont.hu

45. Üdv itt a tini csajok oldalán!

► Itt mindnet megtalálsz, vagy ha nem, hát kérdezz tőlem e-mail-ben!

csajok-ever.hupont.hu

46. Simson típusok Adatok és Érdekességek!

► Az oldalat a jelenlegi és jövőbeli Simsonosoknak egyaránt ajánljuk!Figyelem az oldalmég erősen fejlesztés alatt áll!!!!

simson-tipusokszerelesek.hupont.hu

47. Katy boszi - Mester jósnő és boszorkány, spirituális tanító

► "Ahol a szándék varázslattá, az álom valósággá válik."

katyboszi.hupont.hu

48. Burst díszbaromfi farm

► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.

burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu

49. Divatok a minden napra!

► Divat lányoknak,fiúknak,kiegészítők,hajkészítés és minden más!

divtok.hupont.hu

50. Telefontok - Mobiltok - Egyedi Kézműves termék a MEYA -tól!

► MEYA - Kézműves termékek - www.meggymagparna.hu

telefontok.hupont.hu

51. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

52. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

53. ♥ Yᵒᵘ Oᶰˡʸ Lᶤᵛᵉ Oᶰᶜᵉ ♥

► ♥ Yᵒᵘ Oᶰˡʸ Lᶤᵛᵉ Oᶰᶜᵉ ♥

dreamwold.hupont.hu

54. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322,20/9396863

► 1992 óta - 33 éve -a lakosság szolgálatában.

zafirker.hupont.hu

55. Demi-Miley-Selena

► Ez az oldal Demiről, Mileyról, Selenaról és a H2oról szól

demi-miley-selena.hupont.hu

56. Eladó ház Szeged Eladó nyaraló , üdülő Szegeden

► Ebben a házban úgy  élhet , mintha mindig nyaralna.

szegedbuli.hupont.hu

57. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

58. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3

► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop

emorainbow.hupont.hu

59. Skarlet and Sara

► Ha szereted a lovakat, itt a helyed!!!

skarletsara.hupont.hu

60. Koboldka

► Versek,fotók

koboldka.hupont.hu

61. Eladó lakások Budán

► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások

eladolakasokbudan.hupont.hu

62. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

63. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

64. Leslie Toth írásai

► versek, novellák, gondolatok

toth-laszlo.hupont.hu

65. SZENT TERÉZ GONDOZÓHÁZ

► ápolás és idős betegek gondozása

szentterezgondozohaz.hupont.hu

66. A Szeretet Sziget

► " A Szeretet Egy Angyal Lábnyoma"

anett.hupont.hu

67. Itt mindent megtalálsz :)

► Tesztek.Viccek.Sztárok.Divat. :) stb.

mindenamierdekesss.hupont.hu

68. Bébikomp, baba bébikomp, gyerek bébikomp, hintás bébikomp, zenélő bébikomp

► Bébikomp,Hintás bébikomp.Segítség a babáknak az első lépések megtételéhez,erősíti a lábakat járást előtt.

bebikomp.hupont.hu

69. (^_^)Bruno kutya nevelde ^.^

► *-*Nevelj Te Is KisKutyust^-°

kutyus-gazdi.hupont.hu

70. Nemesrempehollósi Bambuszkert

► Bambuszok minden mennyiségben! Képek,leírások,eladó bambuszok.

bambuszkert.hupont.hu

71. Helloo

► SZiasztok!

smileykmsnre.hupont.hu

72. PECAZONA

► Itt mindet megtudhatsz hogy foghatod ki álmaid nagy halát.

pecazona.hupont.hu

73. Apropiac

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

apro-piac.hupont.hu

74. Happy Lindus Weboldala.

► "...mert én bolond akarok maradni,és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom,nem pedig úgy... ahogy mások elvárják..."

happylindus.hupont.hu

75. www.Lovas world.hupont.hu-Minden lovakról and pónikról!:D

► Támogató lovas oldalaink: lovasok.hu , sportlo.hu,ponyclub.hu és horsesclub.gportal.hu weblapok!Tank you nekik!

lovasworld.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 20
Heti: 49
Havi: 329
Össz.: 300 359

Látogatottság növelés
Oldal: HOGYAN SEGÍTHETEK A VAK EMBEREKNEK?
Rügyecskék Ember- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány - © 2008 - 2026 - rugyecskek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »